Permalink | Leave a comment  »

Pete Tongról szólt a tegnap a BBC Radio 1-on, ugyanis éppen 20 éve kezdett el tevékenykedni az adónál. Ő az a DJ, akinek a kegyeiért nagyon sok dance produkció küzd, ugyanis amit ő lejátszik a műsorában, abból szinte biztos, hogy clubsláger lesz. Ebből az alkalomból a hallgatók megszavazták az elmúlt 20 év Top 20 Dance trackjeit is:

1. Energy 52 - Cafe Del Mar 

2. Underworld - Born Slippy 

3. Sasha - Xpander 

4. Daft Punk - One More Time

5. Stardust - Music Sounds Better With You

6. Robin S - Show Me Love

7. Daft Punk - Around The World

8. The Prodigy - Smack My B**** Up

A klipet egy csomó országban betiltották (itt csak a zene hallható).

9. Massive Attack - Unfinished Sympathy

10. Eric Prydz - Pjanoo

A tegnap esti speciális műsorok track listával.

Permalink | Leave a comment  »

Tegnap írtam a Twitteren, hogy Adele túlszárnyalta Madonna eddigi rekorját, amit a The Immaculate Collectionnel tartott. Még egy női előadó sem vezette a UK album listát 10 héten át megszakítás nélkül ugyanazzal a lemezzel. A 21 hatszoros platina Nagy-Britanniában, ami 1,8 millió eladott lemezt jelent (a tegnapi Mother's Day-nek köszönhetően az eddigi legjobb hetet zárta több mint 250 ezer eladott példánnyal), ráadásul úgy, hogy a három évvel ezelőtti 19 című albuma továbbra is a második. 

Set Fire to the Rain - Ez lesz a harmadik kislemez. Hibátlan dal ez is:

'86-BAN A HIFI ŐRÜLET VONZOTTA A VÁSÁRLÓKAT

Utoljára 1986-ban a Dire Straits ért el hasonló sikert a Brothers In Arms lemezzel. 25 évvel ezelőtt azért vezette megszakítás nélkül 10 héten keresztül a UK album listát, mert ezidőtájt jelent meg maga a CD formátum és szinte ez volt az első DDD (tehát digitálisan felvett, mixelt és masterelt) formátumú CD, így minden hifi rajongónak kötelező példány lett a lemez. Ezzel tudták meghallgatni (otthon és a boltokban), hogy milyen hangzást nyújt valójában az új hifi cucc egy ilyen minőségi felvétellel. A bakelit vs. CD kapcsán az volt a lényeges, hogy a bakelit lemez "A" oldalának dalai a CD lemezen hosszabb változatban voltak hallgathatók, míg a bakeliten csak rövidebb változat volt (kivétel a Walk of Life).

Ez persze nem tompítja a Brothers In Arms fényét, amelyen olyan dalok voltak, mint a Money For Nothing vagy a Walk Of Life. Mark Knopfler innováció iránti erős igénye jókor, jóhelyen érkezett. Nem mellesleg az album címadó dala volt az első CD-n megjelent kislemez. 

Permalink | Leave a comment  »

Berényi Konrád: Hogyan fogunk hirdetni 2011-ben?

Doransky: 2011: hatalomátvétel 

Hírbehozó: Miről fog szólni 2011?

HWSW (Dojcsák Dániel): 2011-ben már nem kérdezik meg, hogy vagy

Ihász Ingrid: Várakozások 2011-re 

Pollner: Jövendölések 2011-re (a Mashable anyaga alapján)

Permalink | Leave a comment  »

Permalink | Leave a comment  »

Több mint egy évtizedes könyv- és lapkiadói tapasztalattal írok most a címben szereplő témáról, miután a napokban is megtörtént, hogy egy ismerősöm saját kiadású könyvét az utolsó pillanatban mentettem meg attól, hogy a nyomdából azonnal a zúzdába menjen. A „Hogyan adj ki könyvet” egy újabb könyv lehetne, mivel a könyvkiadásnak kismillió buktatója van, aki még sosem csinálta, ne kezdjen bele anélkül, hogy lenne hozzáértő a közelében, aki legalább rábólint. Persze, igénytelen könyvet nem nehéz összehozni, de ha már úgy döntöttünk, hogy megjelenünk a könyvpiacon, adjuk meg a tiszteletet azoknak a szavaknak, amiket kiadványba kötünk. Még akkor is, ha úgy érezzük, mindent, de mindent megtettünk, meglephet minket a kezünkbe kapott végleges verzió.

AZ ÖTLET (NEM VÉDETHETŐ LE)

Lehetőség van rá, hogy az Artisjusban egy lepecsételt borítékot megőrizzenek (pénzért persze), amelyben maga az „ötlet” szerepel például szinopszis formában kidolgozva, vagy akár a kész kézirat (hogy esetleges pereskedésnél nyoma legyen, ki és mikor volt a szerző/ötletgazda), de igazából ennek semmi értelme, mert ha valaki minimálisat módosít, máris másról beszélünk. Itt is a leggyorsabb nyer. Ne gondold, hogy ami az eszedbe jutott, másnak soha nem jut az eszébe.

SZERZŐI JOGOK

Amit egyszer olvastunk valahol, nem a mi gondolatunk. Ha nem akarunk éveken át pereskedni, nagyon figyeljünk arra, hogy mások gondolatait idézőjelezzük pontos forrásmegjelöléssel. Ha nem mi készítettük az illusztrációnak szánt képet vagy fotót, vásároljuk meg hivatalosan.

SZERKESZTÉS, KORREKTÚRA

Nem vagyok az a helyesírási szabályokon lovagló fajta, messze nem tudok olyan jól helyesen írni, mint egy profi korrektor, de azért azt elemi elvárásnak tartom, hogy egy nyomdai munka, ha nem is lehet tökéletes, de a tökéletesség szándékával készüljön ilyen szempontból is. Elengedhetetlennek tartom, hogy gyakorlott szerkesztő, korrektor javítsa a kéziratokat.

TÖRDELÉS, GRAFIKA

Szintén egy külön szakma. Hozzáértés nélkül nagyokat fogunk nézni, amikor a nyomda belívekről, 1/1-ről, kifutóról és egyéb ismeretlen fogalmakról kérdez minket. Másrészt marketing, pr és egyéb szempontból szintén komoly tapasztalatot igényel például annak eldöntése, hogy melyik könyvborító lesz a megfelelő. Senki se higgye, hogy egy sikerkönyv betűtípusának, címlapjának, meghatározó színének vagy méretének kiválasztása a véletlen műve.

NYOMDA

A nyomdákról külön cikket lehetne írni. Nem könnyű megtalálni a számunkra megfelelőt, digitális változatban sem. Jó 20 évvel ezelőtt irdatlanul sok nyomda lett hirtelen, nagyon jó üzletnek számított, így boldog boldogtalan vehetett bárhol egy lepukkant nyomdagépet, aztán szakértelem nélkül ment is a buli. Én is tudnék mutatni egy rakás olyan kiadványt, ami a számítógépemen tökéletes volt, aztán print formában rá sem lehetett ismerni. Folyt a festék vagy kihagyott, a kék szín zöld lett, félbe vágták, amit nem kellett volna, rosszul fűzték, rosszul ragasztották… stb. Remélhetőleg mára azok tudtak életben maradni, akik értik a dolgukat, de még náluk sem lehet garantálni semmit. Minden nyomda tud gyönyörű és nagyon ronda munkát is kiadni. Azt javaslom, úgy válasszatok nyomdát, hogy kerestek egy vagy több olyan könyvet a könyvesboltban, amelyik minősége elnyeri a tetszéseteket. A készítőjét megtaláljátok a belső oldalakon. És akkor még nem is beszéltem a papírok vastagságáról, arról, hogy a matt vagy a fényes mikor célszerűbb...

ÁRAJÁNLATOK

Minden eddig felsorolt témában több helyről kérjetek árajánlatot, mert óriási különbségek vannak. Mindenkinek nézzétek meg a referenciamunkáit és hozzáértőtől is kérjetek véleményt. Nagyon fontos: előre egyezzetek meg arról írásban, hogy mi történik, ha nem vagytok megelégedve a végeredménnyel. Ennek hiányában ugyanis jó esélyetek van rá, hogy ki kell fizetnetek azt is, ami aztán eladhatatlan vagy mással újra meg kell csináltatni. Alkudni itt is bátran lehet.

A KIADVÁNY ÁRA

Ha be akarjuk vinni a nagy könyvterjesztőkhöz a könyvünket, velük egyeztessük, hogy érdekelni fogja-e őket az adott áron. Mert a dolog nem úgy működik, hogy elkészítünk egy könyvet, aztán sorban állnak a terjesztők, hogy el akarják adni. Örülhetünk, ha beveszik, és akkor is csak bizományos értékesítésre. A bizományos értékesítés azt jelenti, hogy a könyvet átadod nekik bizományba és a partnered csak a fogyás alapján számol el veled.

Miért ne vennék be? Mert mondjuk a saját kiadójuknak van egy ugyanolyan témájú könyve, és szívesebben népszerűsítenék és értékesítenék azt, hiszen azon nyernek többet. Vagy mondjuk azért, mert volt már ilyen jellegű könyvük és megbukott. Vagy mondjuk azért, mert annyi könyv van, hogy már a raktában sem tudják elhelyezni. Emlékszem például egy karácsony előtti hajrára, amikor a legnagyobb terjesztők egyikénél az udvaron ázott több ezer könyv. De a legkézenfekvőbb, hogy azért, mert ismeretlen elsőkötetes szerzőről van szó, akire szerintük senki sem kíváncsi, és nem bíznak benne, hogy megfelelő marketing- és pr-kampány kíséri majd a megjelenést.

Egy kiadvány ára sok minden miatt módosulhat időközben is, de azért az kellemetlen, ha látható egy 1000 forintos könyvön, hogy eredetileg 4500 forintért tervezte a kiadó eladni. Az online térben, ha már van honlapod, blogod, közösséged, az ő segítségükkel könnyedén meghatározhatod azt az ideális árat, amennyiért megveszik a könyvedet. Ez esetben nem az olvasóid megkérdezése a megoldás, mert a "Mennyiért vennéd meg?" típusú belső felmérések hamis eredményt mutatnak. Tesztárakon való értékesítésben gondolkodj! Ugyanakkor, ha utánaszámolsz a korábban felsorolt költségeknek, könnyen meglehet, hogy még 1000 eladott példány után sem vagy a befektetett pénzednél.

A TERJESZTŐK / SAJÁT TERJESZTÉS

A magyar könyvpiac jelenlegi helyzetében, amikor szinte mindenki tartozik mindenkinek (köztudottan sok százmilliós tartozások, amelyben a kis kiadókkal egyáltalán nem foglalkoznak), kétszer meggondolnám, hogy bevigyem-e (és ha beviszem, melyik nagykereskedőhöz) a könyvemet. Egyértelműen kevesebb idegeskedéssel és nagyobb árréssel lehet saját csatornán keresztül eladni a saját könyveket, ráadásul sokkal hamarabb realizálódik a bevétel. (A viszonteladók többségétől még a fogyásjelentést is csúszva kapja meg az ember, nemhogy a tényleges elszámolást.) Senkit sem szeretnék lebeszélni a nagy könyvesboltokról, mert más közönséget lehet elérni, de mindenképpen javaslom, hogy minimális készlettel vágjon bele egy ilyen együttműködésbe.

Ami az árréseket illeti: normál esetben a könyv árának 40-60 százalékát viszi el a terjesztő. Ha saját eladási csatornát használsz (például a saját honlapodat), akkor ez a pénz is a tiéd marad, vagy egy részét vásárlásra ösztönző kedvezményként odaadhatod a vevőidnek. Ezért is fontos, hogy közösséget és címlistát építs, hogy folyamatosan tartsd velük a kapcsolatot.

A nagy könyvforgalmat bonyolító hipermarketekbe csak terjesztő partnereken keresztül tudsz beszállítani.

Léteznek Magyarországon is szerzői kiadásra specializálódott félkiadók/nyomdák, akik nagy terhet levéve a szerzők válláról vállalják a könyvek kivitelezését (leginkább a kisebb példányszámú könyvekre fókuszálva). Ez már majdnem a korábbi cikkemben leírt Print-On-Demand üzleti modell, de azért mégsem az igazi, mert továbbra is a befektetői modell érvényesül, nem az újfajta, Amerikában már jól működő keresleti modell (vagyis csak akkor nyomunk könyvet, ha már leadták a rendelést és már ki is fizették, vagy egy adott határidőn belül garantáltan ki is fizetik).

Sok esetben ők a legjobb megoldás. Például, ha olyan kis példányszámban gondolkodik az ember, hogy nem is az eladás, hanem egy referenciakönyv létrehozása a cél, amelyet mondjuk üzleti partnereinknek vagy a rokonoknak akarunk ajándékba adni. Ugyanakkor érdemes minden esetben megfutni a fent említett köröket külön is, mert már egy átlag alatti példányszám esetén sem biztos, hogy ez a konstrukció a legjobb megoldás, mert nagyon könnyen elvész az árrés. A szerzői kiadói modellünkben a kiadásból várt profit nem a mi zsebünkbe vándorol, hanem a nyomda zsebébe, nekünk csak az átlagos szerzői jogdíjnyi pénz marad (általában a vételár 7-12 százaléka), miközben a pénzt továbbra is te kockáztatod.

A KÖNYV MEGJELENÉSE

Nagyon sok elsőkönyves „mániája”, hogy karácsonykor akar megjelenni. Sokszor az ünnepi hajszában belemennek a kompromisszumokba csak azért, hogy karácsonykor kaszáljanak. Csakhogy karácsonykor nincs kasza. Leszámítva 1-2 világbestsellert és 1-2 magyar celeb kiadványát, igazából a karácsonyi megjelenést nem érdemes erőltetni. A könyv egyszerűen elvész a rengeteg kiadvány között, aminek az lesz a vége, hogy az év eleji leltár után a terjesztő visszaáruzza azzal, hogy „sajna, nem kell a népnek”. Holott, ha egy nyugisabb időszakban jössz ki a könyveddel, lehet, hogy sokkal nagyobb publicitást kap tőled függetlenül is, és a boltokban is jobban észreveszik. Ugyanakkor az is a terjesztő szíve joga, hogy a könyvedet hol helyezi el a könyvesboltban. Ha neki úgy tetszik, a leghátsó fal legalsó polcán leszel, mégpedig úgy, hogy a könyvednek csak a gerince látszik. Pl. ezért sem mindegy, mennyire feltűnő egy könyv gerince :)

MARKETING ÉS PR

Meggyőződésem, hogy egy könyv sikere csakis és kizárólag a marketingjétől és pr-jétől függ. Lehet bármilyen jó a könyved, ha nem teszel energiát a népszerűsítésébe, garantáltan meg fog bukni. Ne drága hirdetések vásárlásában gondolkodj, hanem okos, kreatív és szellemes értékesítési megoldásokban.

Mindez tényleg csak egy icipici szelete a saját könyv kiadásának. A technikai dolgokról (ISBN vagy ISSN számról, ÁFÁ-ról, logisztikáról…) még nem is írtam. Legyetek körültekintőek, mert nagyon kiszolgáltatott helyzetben vannak a magyar könyvkiadók, szinte mindenki részesévé válik a könyvpiaci dominónak = ha nem fizetnek ki, te sem tudsz fizetni. Arról nem is beszélve, milyen baromi sok 3000 darab ugyanolyan könyv a hálószobádban :)

Néhány érdekes cikk és fórum, érdemes a kommenteket is elolvasni:

http://www.ujkonyvpiac.hu/forumlist.asp

http://www.fn.hu/hetilap/20100104/dzsungelharcos_vagyok/

http://www.fn.hu/hetilap/20100331/billego_merleg/

Permalink | Leave a comment  »

Permalink | Leave a comment  »

Tudom, hogy hihetetlen, de az Egyesült Királyságban (különösen karácsonykor) mindenki a slágerlistáról beszél. Ráadásul nemcsak a bulvármédiában címlapsztori a „melyik dal lesz az első” téma.

Nem véletlen, hogy a karácsonykor játszódó "Igazából szerelem" című film egyik fő szála is arról szól, hogy a vén rocker megveri-e eladásban a tejfölösszájú Blue együttest a "Wet Wet Wet – Love Is All Around" című számának béna karácsonyi átiratával. Mellesleg a sztoriban egy cseppnyi túlzás sincs. A karácsony előtti hét tényleg a kislemezek kampányáról szól (tévében, rádióban, sajtóban, interneten, híradóban) és vasárnap este tényleg mindenki a BBC Radio1-t hallgatja (beleértve az előadókat és engem is).

VAJON KI A KARÁCSONYI #1?

Az idei brit X-Factor tehetségkutató-győztes Joe McElderry „The Climb” című feldolgozása, vagy a Rage Against the Machine 1992-es „Killing in The Name” című - meghittnek semmiképpen sem nevezehető - dala lesz a 2009-es hivatalos karácsonyi első?

Ugyan minden év karácsonya hoz némi izgalmat, de ez a 2009-es év különösen szoros befutót eredményezett, ami ezúttal nemcsak két dal versenye, hanem a zeneipari gépezet és a lázadó közönség csatája, illetve ha továbbmegyünk, a régi média és az új média versenye is volt.

Így a történet nem is igazán a két versenyzőről, hanem Simon Cowellről, a poppiac mindenható uráról :-) szól, aki különösen az elmúlt 10 évben sikert sikerre halmozva jó néhány rajongónak és előadónak tört borsot az orra alá – természetesen nem szándékosan, pusztán az üzletileg roppantul sikeres tevékenységével.

Mert Simon Cowell egy dologhoz ért, de ahhoz nagyon: rendkívül jó érzékkel tudja megmondani, hogy mi tetszik majd az embereknek. És az emberek alatt kifejezetten a többséget értem, nem a vájtfülűbb(nek gondolt) közönséget. És máris megérkeztünk a Magyarországon is ismert (ál)problémához. Mi az igényes zene, mi az igénytelen, mi a bóvli, tucat, nyálas, stb... Nyilván tudjuk, az ízlés azon kevés dolgok egyike (mondjuk a vallás mellett), amin vitatkozni nem érdemes – győztes sosem lesz.

A SIKER MÉRTÉKEGYSÉGE

A poppiacon a siker jelenleg leginkább pénzzel mérhető. Ugyanakkor a sikerhez publicitás kell. Épp ezért Simon Cowell receptje mindig ugyanarra épül. Végy egy tévés produkciót, tévés sztárt, rajzfilm sztárt, és valahogy emeld be a zenei üzletbe. Többek között emiatt az üzletileg roppantul sikeres koncepció miatt nem lehetett első minden idők egyik legnépszerűbb brit slágere, az Oasis "Wonderwall" című dala, mert épp akkor két tévés sztár zenei karrierjét egyengette Cowell, akik ismertségükből következően automatikusan szállították az első helyet – megelőzve az Oasist.

Jelenleg a tehetségkutató műsorok azok, amelyek kiemelt figyelmet tudnak biztosítani, féléven át profin működtetett rendszerrel, sokszor mesterségesen és végig 100 százalékosan koordinált folyamatos bulvár figyelemmel.

Aki az X-Factorban szerepel versenyzőként, zsűritagként, vendégként, annak megadatik a kiemelt figyelem, aki viszont bármi miatt (akár a vélt érdeklődés, akár a kapcsolati tőke, akár bármi más hiánya miatt) kiesik a pixisből, órási hendikeppel indul a nézők figyelméért folyó ádáz küzdelemben.

A LÁZADÓK ÉS A FACEBOOK

A poptőkések ellen lázadók fő kommunikációs csatornának a Facebook-ot választották, ahol közel fél millió rajongót sikerült maguk mellé állítani néhány hét alatt. Konkrétan: fél millió embert győztek meg a Facebook-on arról, hogy vegyék meg ezt a bizonyos Rage Against The Machine dalt, hogy ezzel lenyomják az X-Factor-győztes slágerét a vezető helyről. A rajongók által gerjesztett zsongás a mainstream médiába is átszivárgott, ezzel gyakorlatilag kiegyenlítve a publicitás korábban emlegetett hiányát. Így a közösségi média ismét bizonyítani tudta kommunikációs erejét (nem utolsó sorban üzletileg mérhető módon).

A polgárpukkasztó amerikai rap/rock banda (mind a nevük, mind a dal címe üzenetként szolgál) feladata nem kevesebb volt, mint elérni, hogy a négy éve folyamatosan number one-t szállító X-Factornak idén ne sikerülhessen az, amit néhány hónapja még mindenki biztosra vett. Vagyis, hogy a 2009-es tehetségkutató győztes dala lesz a legnépszerűbb kislemez az ünnepeket megelőző héten az Egyesült Királyságban.

DE VAJON MELYIK KISLEMEZ A LEGNÉPSZERŰBB 2009 KARÁCSONYÁN?

A hét közepén a RATM vezetett az online letöltések alapján (közel dupla annyian töltötték le a Killing in The Name-et – fizikai formában nem jelent meg a dal, csak digitálisan volt elérhető egész héten). Ekkor jelent meg Joe McElderry kislemeze fizikai formában is (az X-Factor döntő után 3 nappal), ekkor indult az újdonsült megasztár videóklipje a televíziókban.

Közben megszólalt Tom Morello, a kaliforniai banda gitárosa is, aki jelezte, hogy az őt illető bevételt jótékony célra felajánlja, és egy fiatal zenészeket támogató alapítványnak adományozza a pénzt – ezzel is javítva a Rage Against The Machine szimpátia-indexét, sőt azt is közölték, hogy ha sikerül a lehetetlen, tehát ők lesznek a karácsonyi No.1. a UK Charton, akkor egy ingyenes koncertet adnak Londonban a rajongók tiszteletére (ahova Simon Cowellt műsorvezetőnek invitálták).

MINDEN MARAD A RÉGIBEN(?)

A roppantul tehetséges és kedves X-Factor-győztes Joe várhatóan Nagy-Britannia egyik legnépszerűbb előadója lesz, a pletykák szerint szerződést kap a Disney-től, így ha szerencséje van, a tengeren túlon is szerencsét próbálhat.

Az üzleti sikert továbbra is az aratja le, aki a legtöbb embert tudja megszólítani, aki a legtöbb embert tudja aktivizálni. S ebben a versenyben az évtized végére az egyik legkomolyabb és legnagyobb növekedési potenciállal rendelkező platform az internet (jelen esetben a Facebook) lett.

Viszont ezt a nagy popmágnások is tudják. Nem titok, hogy már készülnek a hibrid megoldások a tévé és az internet között, illetve az új platformra szánt produkciók Amerikában (például együttműködés a Hulu-val egy új realityben).

A nagy Cowell-ellenes kampány érdekessége, hogy ugyan az X-Factor hegemónia megtört (legalábbis a karácsonyi elsők versenyében), viszont a Rage Against The Machine kiadója ugyanaz a Sony Music, amely cégnek Simon Cowell cégei is dolgoznak. Kicsit tehát disszonáns, hogy a nagy csata valójában háziverseny volt.

A zenei történelem könyvekbe, az almanachokba 2009-ben azonban nem az X-Factor sztár Joe McElderry kerül be, hanem a Rage Against The Machine a „Killing In The Name” című dallal.

UK Kislemez lista (2009. karácsony) 

(Csak mellékesen jegyzem meg, hogy Angliában középiskolai tananyag ennek ismerete.)

1. Rage Against The Machine – Killing in The Name

2. Joe McElderry – The Climb

3. Lady Gaga – Bad Romance

Update 1: A Rage Against The Machine Facebook kampányt szervező Jon Morter sem hitt a fülének, amikor vasárnap megtudta, hogy a "Killing in The Name" volt a hét legsikeresebb kislemeze. Ennél már csak akkor lepődött meg jobban, amikor az utolsó nap előtt maga Simon Cowell hívta fel telefonon. Simon Cowell kedves volt a telefonban, a zenéről beszélgettek nagy általánosságban és sok sikert kívántak egymásnak a "verseny" utolsó napjára - írta az NME.com.

Update 2:  Simon Cowell állást ajánlott a Rage Against The Machine kampány szervezőjének, de nem vállalta el. Az előzmények után azt gondolom, nem is vállalhatta el.

Permalink | Leave a comment  »

Tudom, szokatlan, hogy ebben a témában írok (a zenei üzlet sokkal közelebb áll hozzám), mégsem hagy nyugodni egy kérdés: Google kicsinálás témakörben nem vetődünk-e mindannyian árnyékra, amikor azt gondoljuk, hogy ez a "kutyakomédia" a keresésről szól.

A több blogban is megemlített magyar analógia (vagyis mi lenne, ha az Origo meg az Index fogná és kitiltaná a Google-t és mondjuk mindkét nagy tartalomgyár bizalmát a Szörcs élvezné a jövőben), felforgatná-e a magyar keresési piacot - pont ezért roppantul sántít.

A News Corp pénzt akar. De a tét nem a hírgyűjtő oldalon generált bevétel megosztása, hanem a News Corp internetes hirdetési felületeinek  értékesíti joga. A Google kitiltása szerintem csak "bónusz" lehet a Microsoft számára, ha sikerül(ne) nyélbe ütni az üzletet a Microsoft-Bing-Yahoo! csapattal.

Hogy miért pont most? A történet 2005 nyarán kezdődik, amikor Rupert Murdoch megérzi az online közösségi hálózatokban rejlő erőt, és bevásárolja magát a MySpace-be. Illetve ott folytatódik, amikor 2006-ban a MySpace népszerűsége csúcsán megállapodik a Google-al. Az üzlet 3 évre köttetik meg, 900 millió dollárról szól, és a Google cserébe ezért az összegért megkapja a MySpace keresési jogait, illetve lehetősége van hirdetések megjelenítésére (nemcsak a MySpace-en, hanem a Fox egyéb online tartalmi hálózatában is).

Ez az egyezség idén lejár. Új üzletet kell kötnie Mr. Murdoch-nak. A probléma mindössze annyi, hogy a világ 3 év alatt óriásit változott. A 3 éve még trendi social networking site mára elfáradt, és közben megérkezett a Facebook meg a Twitter. Tovább gyorsult a világ. 

A Google mindezek mellett nem tudta realizálni az elvárt bevételt az elmúlt három évben a MySpace projektből, így a MySpace önmagában már nem kívánatos. A korábbi Google szerződésben vállalt oldalletöltési mennyiséget is csak nyögvenyelősen tudja a MySpace produkálni - mindezt természetesen a felhasználók rovására - ami tovább nehezíti a MySpace helyzetét.

A tárgyalást más irányba kell vinni, illetve valami egészen mást kell ígérni a konkurenciának (hiszen a Microsoft-Yahoo! páros sem hülye - ami a Google-nek nem jó biznisz, az változatlan formában a Microsoftnak sem az).

Rupert Murdoch birodalma nemcsak a Wall Street Journalról meg a Fox Newsról szól. Övé többek között fél Britannia, az IGN Entertainment, világszerte több száz tartalomszolgáltató offline/online/tv/közterület, stb...

Az már egy komoly deal lehet, ha valakinek azt mondják, hogy tiétek a fele online királyságom hirdetési felülete, ha megkötjük az üzletet. Cserébe, na meg a showért cserébe (virtuálisan) borsot törünk a Google orra alá. Ti lesztek a hivatalos kereső az oldalon belül, ti aggregálhatjátok a felhasználókat kívülről - de más nem. Vagy ha igen, a ti kereséseitek által olyan kapun is bemehetnek a felhasználók, ahova esetleg más keresőket nem engedünk.

Ez persze nem spanyol viasz. A News Corp most is ezt csinálja a Wall Street Journal-lal. Ha a wsj.com-ról próbálunk bejutni egy "kulcsos" cikkhez, akkor csak ízelítőt kapunk. Ha viszont a Google Newsból megyünk, akkor a teljes cikket ingyen olvashatjuk. Hát persze, hogy a Google irányából érkező felhasználók nem fizetnek. Miért is fizetnének, ha megkapják ingyen? Innen nézve jó, hogy ki kell tiltani a Google-t, nyilvánvaló, miért nem népszerű a fizetős rendszer - a Google miatt.

A Wall Street Journal egyébként - ha jól látom - jelenleg kettős terep. A Microsoft és a Google is értékesítheti a felületeket. De vajon meddig?

Visszatérve az alapproblémára: a Google, mint kereső, egy ilyen húzással nem hiszem, hogy megszívatható. A "kereső biznisz" más irányba tart. Azonnali információk azonnali feldolgozása a tét. Ugyanakkor a Google, mint hirdetési vállalkozás egy ilyen komplett és komplex csomaggal bizonyos területeken könnyen versenyhátrányba kerülhet.

De ez a harc nem az internet jövőjéről szól, hanem a News Corp birodalom hirdetési bevételeiről és egy már sokszor leírt konkurens helyzetbe kerüléséről (elsősorban hirdetési és nem keresési szempontból).

És ne feledjük, hogy a pénzt a hirdetések hozzák. A nagy és hiteles online márkákat mindig keresni fogják az ügynökségek. A Microsoft-Yahoo! páros ezzel a nagy pénzköltőket bérelheti ki magának és kaphat egy kis bónuszt, egy kis Google-robotmentes környezetet, hacsak meg nem tudnak egyezni a számokról Szergejékkel.

Rupert Murdoch fizetős tartalommal kapcsolatos törekvései véleményem szerint teljesen más lapra tartoznak.

Angliában már több éve folyik a huzavona, hogy mi történjen a Sun, a Times és más News Corp tulajdonú lapok online változatával, a fizetőkapuk felhúzásával. Sokan vélik úgy, hogy erre a szigetországban zajló tavaszi választásokig biztosan nem kerül sor, mert Murdoch fia csak így tudja tartani a politikai ígéreteit (amitől a későbbiekre még jobb pozíciót remél magának a brit médiában), és így tudja a legszélesebb körben támogatni a brit Orbán Viktort.

Ahogy a nyomtatott sajtó szűkül, egyre inkább rá lesz utalva minden kiadó, hogy a hirdetésen felül extra bevételre tegyen szert az interneten is.

Tegnap egy kommentben már utaltam rá, hogy Murdoch fizetős tartalom kérdése engem heti 2 font erejéig érint. A Sunday Timesban van néhány rovat, amit minden vasárnap elolvasok a reggeli kávé mellett, és mivel a teljes újság fent van a neten ingyen, ezért nem fizetem ki ezt a heti 2 fontot. Ha fizetőssé tennék a tartalmat, elképzelhető, hogy kicsengetném az árát minden héten (persze, csak ha a fizetés gyors, egyszerű és biztonságos lenne). És ez a másik nagy probléma, amire a fél internet keresi a költséghatékony, jövőkompatibilis megoldást.

1-2 éven belül ebből a szempontból az is kiderül, hogy a SIM kártyával felfegyverzett ebook olvasók mennyire tudják megváltoztatni a könyvolvasás mellett az újságolvasási szokásainkat, és hova járunk majd e-újságot (minőségi, szerkesztett, interaktív tartalmat) vásárolni. iTunes? Amazon? Vagy valami Google Wave fejlesztés adja a megoldást? Esetleg a Microsoft?  

Permalink | Leave a comment  »

Nem vagyok egy női magazinokat faló típus. Még sose hisztiztem Louis Vuitton táskáért, és Estée Lauder termékeket is csak azért használok, mert Esther magyar származású volt, és lenyűgözött az a józan paraszt ész és kreativitás, amivel a világ legbefolyásosabb asszonyává vált. (Kezdetben elváltoztatta a hangját, úgy kapcsolta saját magát az ügyfeleknek, hogy nagyvállalatnak tűnjön az egyszemélyes vállalkozása.) Szóval, mindig az ember felől közelítek, még a divat világához is.

Anna Wintour, a Vogue főszerkesztője (akiről Az ördög Pradát visel című könyv és film főszerepét mintázták) valószínűleg sohasem került volna a látómezőmbe, ha nem talál ki valami egészen mást, mint amit a magazinjában láthatunk.

Az élet ugyanis úgy hozta, hogy az évtizedek óta betonbiztos pozíciója meginogni látszott. Az amúgy is folyamatosan negatív kritikák közepette tevékenykedő Anna a felmerült leváltására zseniális ötlettel reagált. A pletykák szerint megbízott egy PR-céget azzal, hogy megmentse a karrierjét.

Hogy a mentőterv mennyire származik a PR szakemberektől és mennyire Annától, ez soha nem fog kiderülni. Mindenesetre hagyta, hogy a dokumentumfilm-rendező, R. J. Cutler kameráival bemenjen a Vogue szerkesztőségébe a Time Square-re, és a zárt ajtók mögött, mindent, de mindent rögzítsen a 2007-es ünnepi Vogue lapszám elkészítésével kapcsolatban. (A szeptemberi Vogue minden évben a legnagyobb, 2007-ben viszont minden idők legnagyobb száma készült el 840 oldalon.)

Óriási hazárdjáték volt ez a részéről, hiszen a számára legfontosabbat, a totális ellenőrzést adta ki a keze közül, tehát a Vogue innentől kezdve már nemcsak azt jelentette, amit sterilen és nyugtázva hónapról hónapra nyomdába küldött. Ugyanakkor nem volt veszteni valója sem, hiszen mindenki dominának, vámpírnak, elviselhetetlen vezetőnek kiáltotta ki, akit 20 után végre kicsinálnak, nyugdíjba küldenek.

Elkészült tehát a dokumentumfilm, a „The September Issue”, amelyben minden a maga natúr valóságában látható. Kiderül belőle többek között, hogy a főszerkesztő milyen keményen dolgozik. A film (most augusztusban volt a bemutatója, rengeteg moziban vetítik) minden szempontból telitalálat, a közönség imádja. Legfőképpen Annát. Tehát miközben a divatvilág azon siránkozik, hogy a gazdasági válság miatt minden összeomlik, a Vogue letesz egy sikeres dokumentumfilmet az asztalra. Ráadásul a főszerkesztő olyan mértékben válik benne eggyé a lappal, hogy innentől kezdve leválthatatlan. Anna Wintour maga a Vogue. Anna Wintour, a divat nagyasszonya nem a ruhákkal, hanem önmaga és a magazin teljes lemeztelenítésével hódította meg az emberek szívét.

És mindez még nem elég. Kitalálta, hogy a New York-i Fashion Week előestéjén egyfajta shopping orgia legyen a városban. Meggyőzte a polgármestert, hogy ezen az éjszakán 800 üzlet nyitva tartson, ezzel is növelve az eladott Vogue példányszámot, és persze az ünnep fényét. Az ötlet ismét diadalt aratott, Párizs és Milánó is követte a kezdeményezést, holott semmi garancia nem volt arra, hogy bárki is elmegy egy ilyen éjszakai pénzköltésre. Ha nappal nincs pénze az embereknek a divatra, miért lenne éjjel?

Nos, valahogy mégis volt. A pénztárcák olyannyira kinyíltak, hogy az esemény ezentúl minden évben megismétlődik majd.

Permalink | Leave a comment  »

Permalink | Leave a comment  »

A Kindle és más ebook olvasók mellett talán a Print On Demand-nak van még létjogosultsága. A Print On Demand azt jelenti, hogy csak akkor nyomunk ki egy könyvet digitális technikával, ha arra már van végfelhasználó megrendelő. 

Ez tovább erősítheti az online könyvesboltok helyzetét, és gyengíti a klasszikus, nagy alapterületet igénylő könyvesboltokat. A jövőben nem kell (annyit) raktározni, nem kell készleten tartani a címeket. Jön egy megrendelő --> fizet --> nyomtatunk --> küldjük. 

Az Egyesült Államokban már olyannyira működik ez a rendszer, hogy az Amazonnak külön ilyen könyvek előállítására specializálódott nyomdái vannak. De más gigakiadók is tulajdonolnak vagy szerződésben állnak Print On Demand szolgáltatókkal.  

A Print On Demand technológiával ugyan fajlagosan megnő a papíralapú könyvek előállítási költsége, viszont zéróra redukálódik a kiadók kockázata. A jövőben csak az előkészületi munkákat kell előre finanszírozni. A nyomdát, vagyis a legnagyobb tételt már nem. 

Nincs többé eladatlan, raktárakban porosodó könyv. Sokkal hatékonyabban menedzselhetők a már kifutott könyvek, hiszen a jövőben nincs kifutó, elfogyó készlet - még akkor sem, ha az papír alapú. 

A bökkenő mindössze annyi, hogy a magyar könyves piac nem a nyugat-európai szisztéma szerint működik, mert Magyarországgal ellentétben a legtöbb országban bizományos értékesítés nem létezik. Tehát ha a Print On Demand teret is nyer Magyarországon, az ebben az értékesítési rendszerben kivitelezhetetlen. 

A Print On Demand nemcsak a nagy katalógussal rendelkező kiadóknak kitűnő opció, hanem azoknak is, akik saját kiadásban gondolkodnak. Mivel a jövőben nem lesz óriási tőkeigénye a könyvek kiadásának, a könyvkiadók könnyen a lemezkiadók sorsára juthatnak - elveszíthetik funkciójukat. 

Aki fogott már a kezében Kindle ebook olvasót, simán el tudja képzelni a jövőt papír alapú könyvek és sajtótermékek nélkül. 

Ha azonban a piacon bármilyen okból kifolyólag igény lesz a papír alapú könyvekre, arra a Print On Demand az egyetlen ésszerű opció - amely térnyerése ebben az átmeneti időszakban szinte garantált és nagyon racionális megoldás.

Permalink | Leave a comment  »

Néhány hete a férjem felfigyelt rá, hogy Angliában teljesen másképp ejtik a Liverpool holland játékosának, Dirk Kuyt-nak a nevét, mint Magyarországon. Szerettük volna megtudni, hol is az igazság, ezért kis kutató munka után megtaláltuk a www.forvo.com közösségi site-ot, ahol 220 féle nyelv, több mint negyedmillió szavát hús-vér emberek mondták fel. 

De vajon hogy ejtik helyesen a született hollandok Dirk Kuyt nevét? 

Íme az autentikus holland kiejtés:  http://forvo.com/search/Dirk%20Kuyt/

Mascherano esetében már nem ilyen egyértelmű a helyzet, mert az argentin születésű játékos nevét spanyolul így kell helyesen ejteni:  http://forvo.com/search/Mascherano/es/, de mivel olasz útlevele is van, ezért az otthon gyakran hallott olasz verzió is helyesnek tűnhet: http://forvo.com/search/Mascherano/it/

Az oldal érdekessége, hogy te is beszállhatsz a kiejtéseddel, tehát ha egy szót te másképp ejtenél, megteheted, felmondhatod. Kezd például azzal, hogy megismerteted a világgal a Bajnokok Ligája főtáblájára jutott DVSC játékosok nevének kiejtését:)

Természetesen a site nem csak a futballról szól, a címoldalon látható kategóriákban végtelen a lehetőség.

Egyébként úgy tűnik, túlnőtte magát az oldal, mert időnként a keresési eredményekre sokat kell várni, de érdemes türelmesnek lenni.

Permalink | Leave a comment  »