Tudom, hogy hihetetlen, de az Egyesült Királyságban (különösen karácsonykor) mindenki a slágerlistáról beszél. Ráadásul nemcsak a bulvármédiában címlapsztori a „melyik dal lesz az első” téma.

Nem véletlen, hogy a karácsonykor játszódó "Igazából szerelem" című film egyik fő szála is arról szól, hogy a vén rocker megveri-e eladásban a tejfölösszájú Blue együttest a "Wet Wet Wet – Love Is All Around" című számának béna karácsonyi átiratával. Mellesleg a sztoriban egy cseppnyi túlzás sincs. A karácsony előtti hét tényleg a kislemezek kampányáról szól (tévében, rádióban, sajtóban, interneten, híradóban) és vasárnap este tényleg mindenki a BBC Radio1-t hallgatja (beleértve az előadókat és engem is).

VAJON KI A KARÁCSONYI #1?

Az idei brit X-Factor tehetségkutató-győztes Joe McElderry „The Climb” című feldolgozása, vagy a Rage Against the Machine 1992-es „Killing in The Name” című - meghittnek semmiképpen sem nevezehető - dala lesz a 2009-es hivatalos karácsonyi első?

Ugyan minden év karácsonya hoz némi izgalmat, de ez a 2009-es év különösen szoros befutót eredményezett, ami ezúttal nemcsak két dal versenye, hanem a zeneipari gépezet és a lázadó közönség csatája, illetve ha továbbmegyünk, a régi média és az új média versenye is volt.

Így a történet nem is igazán a két versenyzőről, hanem Simon Cowellről, a poppiac mindenható uráról :-) szól, aki különösen az elmúlt 10 évben sikert sikerre halmozva jó néhány rajongónak és előadónak tört borsot az orra alá – természetesen nem szándékosan, pusztán az üzletileg roppantul sikeres tevékenységével.

Mert Simon Cowell egy dologhoz ért, de ahhoz nagyon: rendkívül jó érzékkel tudja megmondani, hogy mi tetszik majd az embereknek. És az emberek alatt kifejezetten a többséget értem, nem a vájtfülűbb(nek gondolt) közönséget. És máris megérkeztünk a Magyarországon is ismert (ál)problémához. Mi az igényes zene, mi az igénytelen, mi a bóvli, tucat, nyálas, stb... Nyilván tudjuk, az ízlés azon kevés dolgok egyike (mondjuk a vallás mellett), amin vitatkozni nem érdemes – győztes sosem lesz.

A SIKER MÉRTÉKEGYSÉGE

A poppiacon a siker jelenleg leginkább pénzzel mérhető. Ugyanakkor a sikerhez publicitás kell. Épp ezért Simon Cowell receptje mindig ugyanarra épül. Végy egy tévés produkciót, tévés sztárt, rajzfilm sztárt, és valahogy emeld be a zenei üzletbe. Többek között emiatt az üzletileg roppantul sikeres koncepció miatt nem lehetett első minden idők egyik legnépszerűbb brit slágere, az Oasis "Wonderwall" című dala, mert épp akkor két tévés sztár zenei karrierjét egyengette Cowell, akik ismertségükből következően automatikusan szállították az első helyet – megelőzve az Oasist.

Jelenleg a tehetségkutató műsorok azok, amelyek kiemelt figyelmet tudnak biztosítani, féléven át profin működtetett rendszerrel, sokszor mesterségesen és végig 100 százalékosan koordinált folyamatos bulvár figyelemmel.

Aki az X-Factorban szerepel versenyzőként, zsűritagként, vendégként, annak megadatik a kiemelt figyelem, aki viszont bármi miatt (akár a vélt érdeklődés, akár a kapcsolati tőke, akár bármi más hiánya miatt) kiesik a pixisből, órási hendikeppel indul a nézők figyelméért folyó ádáz küzdelemben.

A LÁZADÓK ÉS A FACEBOOK

A poptőkések ellen lázadók fő kommunikációs csatornának a Facebook-ot választották, ahol közel fél millió rajongót sikerült maguk mellé állítani néhány hét alatt. Konkrétan: fél millió embert győztek meg a Facebook-on arról, hogy vegyék meg ezt a bizonyos Rage Against The Machine dalt, hogy ezzel lenyomják az X-Factor-győztes slágerét a vezető helyről. A rajongók által gerjesztett zsongás a mainstream médiába is átszivárgott, ezzel gyakorlatilag kiegyenlítve a publicitás korábban emlegetett hiányát. Így a közösségi média ismét bizonyítani tudta kommunikációs erejét (nem utolsó sorban üzletileg mérhető módon).

A polgárpukkasztó amerikai rap/rock banda (mind a nevük, mind a dal címe üzenetként szolgál) feladata nem kevesebb volt, mint elérni, hogy a négy éve folyamatosan number one-t szállító X-Factornak idén ne sikerülhessen az, amit néhány hónapja még mindenki biztosra vett. Vagyis, hogy a 2009-es tehetségkutató győztes dala lesz a legnépszerűbb kislemez az ünnepeket megelőző héten az Egyesült Királyságban.

DE VAJON MELYIK KISLEMEZ A LEGNÉPSZERŰBB 2009 KARÁCSONYÁN?

A hét közepén a RATM vezetett az online letöltések alapján (közel dupla annyian töltötték le a Killing in The Name-et – fizikai formában nem jelent meg a dal, csak digitálisan volt elérhető egész héten). Ekkor jelent meg Joe McElderry kislemeze fizikai formában is (az X-Factor döntő után 3 nappal), ekkor indult az újdonsült megasztár videóklipje a televíziókban.

Közben megszólalt Tom Morello, a kaliforniai banda gitárosa is, aki jelezte, hogy az őt illető bevételt jótékony célra felajánlja, és egy fiatal zenészeket támogató alapítványnak adományozza a pénzt – ezzel is javítva a Rage Against The Machine szimpátia-indexét, sőt azt is közölték, hogy ha sikerül a lehetetlen, tehát ők lesznek a karácsonyi No.1. a UK Charton, akkor egy ingyenes koncertet adnak Londonban a rajongók tiszteletére (ahova Simon Cowellt műsorvezetőnek invitálták).

MINDEN MARAD A RÉGIBEN(?)

A roppantul tehetséges és kedves X-Factor-győztes Joe várhatóan Nagy-Britannia egyik legnépszerűbb előadója lesz, a pletykák szerint szerződést kap a Disney-től, így ha szerencséje van, a tengeren túlon is szerencsét próbálhat.

Az üzleti sikert továbbra is az aratja le, aki a legtöbb embert tudja megszólítani, aki a legtöbb embert tudja aktivizálni. S ebben a versenyben az évtized végére az egyik legkomolyabb és legnagyobb növekedési potenciállal rendelkező platform az internet (jelen esetben a Facebook) lett.

Viszont ezt a nagy popmágnások is tudják. Nem titok, hogy már készülnek a hibrid megoldások a tévé és az internet között, illetve az új platformra szánt produkciók Amerikában (például együttműködés a Hulu-val egy új realityben).

A nagy Cowell-ellenes kampány érdekessége, hogy ugyan az X-Factor hegemónia megtört (legalábbis a karácsonyi elsők versenyében), viszont a Rage Against The Machine kiadója ugyanaz a Sony Music, amely cégnek Simon Cowell cégei is dolgoznak. Kicsit tehát disszonáns, hogy a nagy csata valójában háziverseny volt.

A zenei történelem könyvekbe, az almanachokba 2009-ben azonban nem az X-Factor sztár Joe McElderry kerül be, hanem a Rage Against The Machine a „Killing In The Name” című dallal.

UK Kislemez lista (2009. karácsony) 

(Csak mellékesen jegyzem meg, hogy Angliában középiskolai tananyag ennek ismerete.)

1. Rage Against The Machine – Killing in The Name

2. Joe McElderry – The Climb

3. Lady Gaga – Bad Romance

Update 1: A Rage Against The Machine Facebook kampányt szervező Jon Morter sem hitt a fülének, amikor vasárnap megtudta, hogy a "Killing in The Name" volt a hét legsikeresebb kislemeze. Ennél már csak akkor lepődött meg jobban, amikor az utolsó nap előtt maga Simon Cowell hívta fel telefonon. Simon Cowell kedves volt a telefonban, a zenéről beszélgettek nagy általánosságban és sok sikert kívántak egymásnak a "verseny" utolsó napjára - írta az NME.com.

Update 2:  Simon Cowell állást ajánlott a Rage Against The Machine kampány szervezőjének, de nem vállalta el. Az előzmények után azt gondolom, nem is vállalhatta el.